Tavaszi Iskolába Csalogató

E-mail Nyomtatás

 

 Tavaszi Iskolába Csalogató

 

 

2017. április 11-én tartottuk intézményünkben a 4. foglalkozást, mely több részből állt.

Elsőként Radicsné Sáfrán Erika igazgatónő köszöntötte a megjelent nagycsoportos óvodásokat, szüleiket és az óvó néniket. Ennek keretében tájékoztatást hallhattak az iskola életéről, az intézményben zajló nevelési-oktatási munkáról, és emlékeztetőt vehettek át a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról.

Korábban megismerkedhettek a kisgyermekek a földszinten lévő elsős tantermekkel, most az emeleten a 2. osztály tantermében meglepetés bábelőadás várta őket.

Perlakiné Huszti Márta tanító néni által betanított mesével kedveskedtek a bábszakkörre járó másodikos és negyedikes gyerekek. Az iskola udvarán a húsvéti hagyományok, népszokások megbeszélése után az elrejtett papírtojásokat keresték meg az udvar füves részén. Jutalmul csoki tojást kaptak a szemfüles keresők, akik még ügyesen meg is számolták a megtalált tojásokat.

Az utolsó állomáson a Sportcsarnokban „Nyuszi Olimpián” vettek részt leendő első osztályosaink, ahol kis nyusziként különböző mozgásos feladatokat teljesítettek: tornapadon járás, célba dobás, akadályfutás, nyuszi ugrás, atlétikai létrán szökdelés, tojás egyensúlyozása kanállal, fatojás görgetése tornapadon. A sikeres részvételért éremmel és nyuszi figurába rejtett édességgel díjaztuk „versenyzőinket”.

Köszönöm a segítséget a tanító néniknek, valamint a harmadikos és negyedikes tanulóinknak, akik az akadályok leküzdésében segítették a kis nebulókat.

Szeretettel várjuk a leendő elsősöket és szüleiket a 2017. április 20-21-én tartandó általános iskolai beiratkozásra az Emeletes épületben.

 

Bakosné Mester- Szabó Katalin tanító néni

 

Módosítás: ( 2017. augusztus 21. hétfő, 19:12 )  

Sulinaptár

<<  December 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Névnap

Ma 2017. december 18., hétfő, Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.

Ki olvas minket?

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa38
mod_vvisit_counterTegnap23
mod_vvisit_counterEzen a héten38
mod_vvisit_counterMúlt héten254
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1335
mod_vvisit_counterMúlt hónapban4140
mod_vvisit_counterÖsszesen550926

Véletlen képek